2013. január 25., péntek

Fogalmam sincs, mitől, de zabálhatnékom van egész nap.

Próbáltam vigyázni, a ch-m került csak határra. Ma voltam a piacon, egy nénitől, aki kihozta faluról amije volt, vásároltam pár dolgot. Pl. padlizsánt lefagyasztva, nevetséges áron. Meg egy erős pistát, hát életemben ilyen finomat nem ettem, biztos nem tett bele natriumglutamátot. Meg régi barátomat, akihez úár éve hűtlen lettem, mivel körülöttem nem szeretik: sütőtököt. A mai ebéd pedig bableves volt, és hát tök, a sütőben megsütve. Nagyon finom volt, csak hát meglöki jócskán a ch-t, ezért nem is mertem enni azóta.  Készítettem magamnak diétásan padlizsánkrémet, joghurttal, kevés olívaolajjal, hagymával, fokhagymával pistával, sajttal. Nagyon finom lett. Extrudált kenyérrel ettem.
Ma tuti biztos jógázom egyet, nem csak mert terveztem, hanem rátett egy lapáttal az a video, amit Nonó osztott meg, itt látható. 
 Nem ülhetek folyton nyavalyogva, hogy miabánatosfenének nem fogyok. Tutibiztos, hogy nem teszek meg mindent érte, hiába nyugtatgatom magam csendesen ezzel-azzal. Ma fél kilóval kevesebb voltam tegnaphoz képest. És holnap is remélem, hogy ugyanennyivel. Elnéztem, csak vasárnap lesz telihold, de estig böjtölni fogok. Aztán kezdődik a vacsimaraton egy héten át. Remélem, bejön a harcosmódszer. Ha nem, két nap után változtatok majd, vagyis csak minimálisat eszem majd, azt is csak zöldséget vagy tiszta húst, lehetőség szerint. Hát nem lesz könnyű, annyi finomság között kijönni belőle győztesnek! Izgulok, főképpen, hogy már holnapután kezdődik. Ingrid, segíts!!!

5 megjegyzés:

  1. Ez a videó gyönyörű! Annyira nagy boldogsággal töltenek el... hihetetlen! Örülök neki.
    De biciklizel egyébként, nem? Vagy mostanában nem? Hajrá a jógához egyébként! :) Jót tesz a lelkednek is. ;)
    A sütőtök finom, nyami. :D Nem is értem, miért nem szeretik a körülötted lévők. :D
    Kitartást a jövő heti vacsikhoz is, drukkolok majd!
    Mondani akartam, hogy valószínűleg a hold miatt kívánod a szénhidrátot, de hát ezt te még inkább nézegeted, mint én. :D Szóval nem szólok! :D

    VálaszTörlés
  2. Biciklizek, csak P fiam tegnap elrontotta, és nem tudom állítani a fokozatokat . Szét kell szedetnem, mert így semmi értelme a tekerésnek, legalábbis úgy érzem, mert tök könnyű!
    Csak a férjem szereti a tököt, a gyermekeim sorra köpték ki, pedig csecsemő korukban imádták. Ez van.
    Köszi a drukkolást, lehet, h a hold a gond! Puszi.

    VálaszTörlés
  3. Majd megszeretik újra. ;) Én is csak egy-két éve kaptam rá, van hát bőven idejük. :D

    VálaszTörlés
  4. Itt vagyok, túl 5 napon, az első kettőről írtam neked az előző bejegyzéseidhez. Nagyjából tartottam magam a diétához, a tegnapi nap nehéz volt, ma meglepően könnyen ment, ma én láttam vendégül a város papságát, úgyhogy főztem reggeltől estig, meg sütöttem muffint. Szóval esténként őrült sokat ettem, de abszolút nem látszott a mérlegen, volt, hogy kevesebb lett reggelre a súly, de lényeg, hogy lassan egy hét alatt abszolút nem híztam. Ha napközben is rendesen eszem, akkor ez legalább 2 kg plussz. Ugyanis nem teheted meg a vendéglátóddal szemben, aki lelkét kiteszi, hogy finomakat főzzön, hogy csak csipegetsz ezt azt, dehát ezt tudod te is jól. szóval ezt csak így lehet szerintem hízás nélkül kibírni. És legalább az ember napközben jó sok gyümölcsöt megeszik. Nekem még hátravan egy nap, az már menni fog, és nagyon drukkolok neked a jövő héten.

    VálaszTörlés
  5. Köszi, Ingrid. Még formálás alatt a stratégiám. MInden csak tőlem függ. Én nem is félek mástól, csak a sütiktől. Tőlem folyhat a csoki, meg bármi, de a süti gyenge pontom a javából. Hát majd kiötölöm. Még van egy napom. Várom a súlyváltozásodat!!! Puszi

    VálaszTörlés