2012. augusztus 18., szombat

Újra együtt

én és a mályvateám. Sziasztok! Újra neki vágok, ez még azért nem a megújult erő, még csak nem is kipihenten térek vissza. De annyira hiányzott innen minden. Köszönöm az biztatásokat, lányok. A mérleg nyelve még ugyanott van, annyi különbséggel, hogy most nem 85,5 és 86 között lófrál, hanem 85 környékén.
Összefoglalnám az elmúlt egy hetet. Kajálás az volt, mindig, és rendesen, teát sem ittam semmit, elég kevés zöldséget és gyümölcsöt ettem. Kedden este elmentünk a gyermekeimmel, 2 kollégával és 13 fiatallal a táborba. Tegnap reggel jöttünk haza, mivel tegnap lagziban voltunk. A táborban egy idősotthonban ettünk, rendes, becsületes menzakaját, jó sok ch-val, s ha nem volt elég, akkor rásegítettem még egy kis péksüteménnyel és fagyival. 4 napig semmi gyümölcsöt nem ettem. Aztán volt két nap strand. A strandról annyit, hogy nem éppen tengerpart, és hát én képes vagyok 2 óra alatt megunni az egészet, persze 5 órát ültünk. Közben lesni, figyelni minden gyereket, nem könnyű, de azért volt annyi időm, hogy mindkét nap ússzak 2oo m-t egyhuzamban a medencében. Tudom, nem sok, de higgyétek el, hogy azelőtt nekem egyhuzamban 25 m is sok volt. Most még vígan bírtam volna többet is, de sajnos az idő nem engedte, mert a gyerekekkel kellett lennem. Ez némileg megnyugtatott, hát a kondícióm miatt. Volt még kevés ökörködés a csúszdánál, a 4 éves kisfiammal zavarodtunk az óriáscsúszdán, de mindketten nagyon élveztük a gyorsulást és a csobbanást.
Aztán tegnap haza, du. 4től esküvő, 5től lagzi. Meg kell mondanom, hogy halálosan unalmas volt, a kaja nagyon jó volt, a torta egyenesen mennyei, túró torta málnával és piros ribiszkével. De megettem még pár gyümölcstálat, minden honnan hoztuk át az asztalunkra Gabival, a barátnőmmel, ahol nem ették meg. Úgyhogy most lesz mit pucolnia belőlem a teának.
Szóval újra együtt a mályvatea és én, mert vettem. És meglátjuk, mi lesz. Hátha újra segít, mert valamikor sokat segített... És este újra jóga, ezt már nagyon várom. Ma kezdem a gyengébbikkel, és holnaptól neki esek a jilliannek.
Akkor számoljunk...
Reggeli: 2 tükörtojás 2o g sajt, 3o g kenyér, 1 paradicsom
302,5 kcal
21 g ch
15,4 g zs
20 g f
A cél a napi 12oo kcal, max 15o g ch, 3o-4o g zs és 6o g f. Hátha tartható...
Ebéd: dinnye /végre, kb. 2 hete nem ettem, vagy több?/
174 kcal
39 g ch
1,2 g zs
3 g f
Most alszom, fél héttől lesz egy kis fél órás meló, aztán torna....
Uzsonna: 3 szelet pizza /a gyerekeke hozták haza a pizzázóból/, kevés süt, csak kb. számolással
6oo kcal
5o g ch
15 g zs
15 g f
Na, lehet, h több, de lehet, h kevesebb, nagyon kurta szeletek voltak. De a lagzis aprósüteménynek nem tudtam ellenállni...
Jóga elmarad annál az oknál fogva, hogy éjjel 3kor feküdtem, s nagyon fáradt vagyok. Majd holnap.
Vacsora: 3 pici fasírt, egy szelet rántott hús, egy pici szelet sajt.
245 kcal
9 g ch
19 g zs
15 g f
Összesen: 
1321,5 kcal
12o g ch
5o,6 g zs
53 g f
Holnaptól jobban oda figyelek. Ma még jön egy adag mályvatea, amiről hiszem, hogy tud valamit...

7 megjegyzés:

  1. akkor csak ert valamit az uszas, mert legalabb tartottad a sulyod, jo jogat, egyszer en is kiprobalnam, de nalunk csak egy helyen van es nagyon sok, szuk 10ezer forint, hajra, meglesz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a jóga ingyen van, én töltöm le a netről és egy sima izolíron tornázom :)

      Törlés
  2. Hello újra! :D Tök jó vagy, hogy tartottad a súlyod, igazán büszke lehetsz magadra, le a kalappal előtted. :)
    Szép napot! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig semmit nem tettem annak érdekében, hogy tartsam a súlyom :). Kösz...

      Törlés
  3. Szia,
    örülök, hogy nem adtad fö, és hogy újra együtt csinálhatjuk!
    hidd el: meglesz!
    :)

    VálaszTörlés